Gál Noémi, környezeti nevelő megnyitóbeszéde: 

​

Egervári Júliával a Pomázi Ökokörben ismerkedtem meg, ahol sokat tanulunk egymástól az ökotudatos mindennapok praktikáiról, és próbálunk aktívan részt venni közvetlen környezetünk megóvásában.

​

Az egyéni felelősségvállaláson, a közösségi akciókon túl szükség van újraértelmezni a természethez való viszonyunkat, megteremteni az újrakapcsolódás lehetőségét. A környezetvédelem területén, a ma még általános tüneti kezelés helyett, mélyreható változásra van szükség, olyan paradigmaváltásra, amely egész gondolkodásunkat, életmódunkat átformálja. A ránk zúduló nehezen emészthető, mozaikos tudományos információ halmaz ehhez nem elegendő.

A természetművészeti alkotások azonban újrakeretezik közvetlen környezetünk ismerős elemeit, új nézőpontokat mutatnak be, élményszerű megtapasztaláson keresztül érzelmi ráhangolódást, elköteleződést tesznek lehetővé.

​

Júlia természetművészként, nem csak életmódjában, de alkotómunkájában is a környezettudatosságra, a természettel való harmóniára törekszik. A képzőművészet olyan területén dolgozik, ahol a természet nem csupán téma, helyszín vagy eszköz, hanem az alkotóval egymást kölcsönösen formáló partner, alkotó társ. A land art nagy gesztusokat alkalmazó, egész tájat átformáló képviselőivel szemben a természetművészek a kis gesztusokat részesítik előnyben. A jellemzően bensőséges, meditatív alkotási folyamat során magán a folyamaton van a hangsúly, melynek célja a természettel való közvetlen fizikai és érzelmi összekapcsolódás, a természettel való egység újrateremtése. Már éreztem valahol … utal a kiállítás címe is erre az újrakapcsolódásra való törekvésre, az elveszett összhang utáni vágyra.

​

Júlia az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Képzőművészeti Tanszékének tanársegédjeként és PhD-hallgatójaként tanulja, tanítja és műveli a természetművészetet, kutatja az ebben rejlő pedagógiai lehetőségeket. Kiállításokon, workshopokon, interaktív performanszok keretében, táborokban vezeti be az érdeklődőket a természetművészet rejtelmeibe, hozza le számunkra is a magasművészet elefántcsonttornyából az egyszerű, közvetlen környezetünkben megtalálható, természetes anyagokból való alkotás örömét.

​

A kastélykertben Domokos Bertával közös performanszuk az alkotó folyamatba engedett bepillantást, Rend a lelke címmel „a törékenységben rejlő erőt, a létező dolgok esszenciájának megragadhatóságát”, megőrzésének lehetőségét kutatva.

A természetművész által készített alkotás többnyire múlandó, elválaszthatatlan a természet körforgásától, a lét időbe ágyazottságától. Az alkotó elkerülhetetlenül találkozik a múlandóság kérdésével. Szembe kell néznie az elmúlással, az elengedéssel az itt és most jelentőségével.

Júlia munkáinak jó része is egyfajta ezen „való személyes meditáció, az anyag változása, formálódása, és az emberi test ebbe való illeszkedése, ezeknek a folyamatoknak a tükörképe is egyben”. Az alkotó a gondosan elkészített művek jövőbeli sorsát a természet építő, romboló, lebontó erőire bízza. Amit idebent látunk, nem egy fotókiállítás, hanem ezeknek a műveknek fotókon, videókon, installációkban megőrzött emlékei, lenyomatai.

​

Fotók őrzik annak a lapulevélnek az emlékét, amivel Júlia a Székelyföldön találkozott. Helyi alapanyagból, a természet és a régi mesteremberek által megformált minták hatására jött létre az a lyuggatott minta, amin keresztül a nap fénye festette meg a képen látható motívumot. A lapulevél lenyomatát hordozza a gombostűkkel keretezett vászon is. A levél felszínének teljes áttörésével készült az a váz, ami csupán a levél struktúráját őrzi, miután a benne keringő nedveket átadta a vászonnak, kalapáccsal megfestve azt.

​

A természet fraktálszerű mintázatai, az élő alapanyag hihetetlenül gazdag inspirációs forrást biztosít. Júlia éveken keresztül folytatott izgalmas anyagkísérleteket, olyan egyszerű hétköznapi anyagokkal, mint például a kelt tészta, amit táplálni kell, gondoskodni róla. A végeredmény pedig az alkotó szándékának és a tészta önformáló erejének együttműködéséből születő kompromisszumos megoldás.

A nyers tészta sajátos működése, a száradás vagy sütés közben kialakuló struktúrák, felületek különlegessége, furcsasága sokféle asszociációra ad lehetőséget. A szikkadó, repedező tészta felszíne távoli tájakat idéz.

​

A klímaválság, az ökológiai katasztrófa rémképe sokunkban tehetetlenséget, frusztrációt okoz. Jelenlegi életmódunk átértékelésére, életmódváltásra, új utak keresésére sarkall.

​

Júlia B-tervét ismerhetjük meg a bemutatásra kerülő kisfilmből. A B-terv egy egyéni kísérlet arra, hogy újragondolja a cselekvési és adaptációs kompetenciákat, feldolgozza a tehetetlenségből fakadó szorongást, mint ahogy a természetes alapanyagokból, kezdetleges formába rendezett egyszemélyes hajlék lakója is környezetébe olvadva szemlélődik, majd elindul, hogy megkeresse helyét a tájban.

A természettel való együttműködés során az alkotó maga is az alkotás részévé válhat.

 

A Keretek között című installáció az anyafölddel való közvetlen kapcsolat, egység keresésének eredménye. A földbe vájt szögletes gödör által keretezett törékeny női alak egyfajta visszavágyódást tükröz a biztonságot nyújtó anyaméhbe, földanyánk méhébe, miközben bátran néz szembe a múlandósággal. Bőrén az agyag, a hamu és a virágszirmok árnyalják érzelmileg a természet körforgását, melynek mi is a részei vagyunk.

A művészet finom eszközeivel figyelmeztet arra, hogy emberi civilizációnk is csak a bolygónk adta keretek között tud élni, életben maradni.

 

A természetművészet egyengeti, támogatja azt az utat, amit az ego megtehet – és szükségszerűen meg kell tennie – a jövő érdekében, hogy a felelős társadalmi énen keresztül eljusson a kiterjesztett ökológiai énig. Segíti a leszakadó kistelepüléseken élőket éppúgy, mint az elidegenedéstől, klímaszorongástól sújtott városlakókat egy környezettudatos, felelősségteljes, erős, együttműködő kisközösségeken alapuló jövő építésében.