dr. Kiss Virág megnyitóbeszéde:

Szeretek kiállításmegnyitókon irodalmi szövegeket idézni… helyet adva a szabad asszociációs, intuitív megközelítésnek.

József Attila: HANGYA (1926 nyara)

A bábok között elaludt a hangya.
Szél, a bábokat most el ne fúdd!
Különben jó az is.

Kis, fáradt fejét csillámokra hajtja
és alszik véle csöpp árnyéka is.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen!
De jobb, ha már indulunk haza,
erősen beborult — -

A bábok között elaludt egy hangya
és — hopp — egy csöpp már a kezemre hullt.

Intuíció és érzékelés, érzékek kiélesedése. Szemlélődés. Figyelem a környezetre és önmagunkra, meditatív és kontemplatív állapot. Itt és most.

Ha keretbe helyezni valamit … sajátos módosult tudatállapot… mintha tér… az is meg nem is, lukakkal teli lapulevél a természetben és jelentéshordozó kép a falon. A mintha átmeneti tér, a művészet átmeneti tere, átjárás a valóság és a jelentésteli tárgy között.

Mintha éreztem volna, azaz az érzés jelen is van, meg nem is. Csak finom érzékeléssel és figyelemmel érhető tetten. Illékony és múlandó. Intuíció. Felfigyeltem valamire és jelentést adtam neki. Mintha éreztem volna…

Ősi, természeti, szinte atavisztikus. Rituális. A globálisban a lokális. Az itt és most művészete, a pillanaté, a jelenlété, mely a fotók által felidézhető, mégis végtelenül személyes élmény.

Ha külső vagy belső zaj van, nem működik mindez, csend kell hozzá, elmélyülés, érzékek kiélesedése, mint a vadállatoké.

A bábok közt elaludt egy hangya… szél… csöpp árnyék, kicsiség.

Egy szalmaszállal fölkelteni szépen! — Finoman beavatkozni… mondja a vers…

Kis tűszúrások a levélen… épphogy beavatkozás… mintha éreztem volna… A költő a gondolattal dolgozik, a felkeltés finom gondolatának átsuhanása már elég… a képzőművész az anyaggal és a látvánnyal dolgozik, azaz meg is cselekszi.

Finom, aprólékos, a levél körvonalát finoman követő gesztusok, meztelen testre, arcra tett szirmok, maszk… a legtörékenyebb, finom, ugyanakkor már-már animális és esszenciális nőiesség.

Kelesztés, mikrorganizmusok munkája, alakulás, térkitöltés.

A kis gesztusok mellett találunk nagyobb gesztusokat is. „Gondolkodj egész testtel” — mondja Sziámi.

Júlia kiássa a gödröt saját meztelen testének. Kis gödör, keret, melyben pont elfér egy test, a saját teste, egy meztelen magzatpózban lévő fiatal női test. Mintha … mint egy anyaméh, az anyaföld, mag és magzat…és egyben egy sírgödör… születés és elmúlás itt és most… mintha… mintha éreztem volna… Játsszuk azt, hogy éppen megszületünk, játsszuk azt, hogy meghaltunk… és itt nem tud nem eszembe jutni Bodóczky István utolsó kiállítása ezzel a címmel, ahol a minthából valóság lett.
A növényi és emberi test kapcsolata, kelesztés, életre keltés, növekedés.
Mindaz, amit látunk, ez a természetben történő mintha játék, az itt és mostban zajlik. Performatív, melynek a saját test és a természet maga a médiuma, azaz minden, ami elmúló és változó, efemer. A jelenség itt van, tetten érhető, megvalósult, de véget ér. A táj folyamatosan alakul és megújul, él lélegzik születik és elmúlik és az elmúlás után újraéled.
De jobb, ha már indulunk haza, erősen beborult, … írja a költő.
A költő verset ír, a természetművész fotóval dokumentál. A múlandóban az állandó… az anyagtalanban az anyag egy pillanatnyi jelentésteli állapotának rögzítése, digitális emlékképe, és annak lenyomata-kinyomata (mert a digitális képet kinyomtatjuk) adja hírül, hogy ez megtörtént, és ezáltal részesévé válunk mi is.
És beborult, indulunk haza… a beborulás itt és most is megtörtént… és ez sajátos kontextusba teszi ezt a mai kiállítást is… Mi lesz most? A háború árnyékában hol a helye ezeknek a képeknek?
Mondandómat ezzel akartam zárni, de valahogy továbbgördültek a szavak, gondolatok…
Traumahealing… traumafeldolgozás. Sérülékenység és sebzettség. Gyógyulás. Finom növényi rétegek, gyógynövény, gyógyír, életerő, énvédelem. Kérgesedés, mint páncél. A sérülésben keletkező gyöngy… az árokban a test… bízzunk a természet öngyógyító folyamatában és abban, hogy a táj és benne az élő lények organikusan tovább alakulnak kis sebeikkel együtt élve, azokat ékszerként viselve.
És hopp, egy csöpp már a kezemre hullt…